Folyamatosan képzéseket tartunk ügyfeleink számára, mivel fontosnak
tartjuk a szoftvereinkkel kapcsolatos felhasználói tudásuk fejlesztését,
illetve a munkájuk hatékonyságának növelését. Oktatási programunk keretében egy az
OPUS szoftverrel kapcsolatos tréninget tartottunk.
Ismét sokan vettek részt a többnapos eseményen.
A jelenlévők az OPUS szoftverben található dokumentumkezelő és listagenerátor
használatát ismerhették meg részletesen a szemináriumokon. A rendezvény vállalatunk
székhelyén, a Graphisoft Parkban került megrendezésre, amely kellemes
környezetet biztosított vendégeink számára.
A képzés anyagának összeállításánál az volt a
célunk, hogy olyan tudást adjunk át ügyfeleinknek, amely megkönnyít és
hatékonyabbá teszi a mindennapi munkájukat. A résztvevők a gyakorlatban is elsajátíthatták,
hogy miként nyerhetnek ki információkat gyorsan és egyszerűen az OPUS
programból, illetve, hogyan használhatók a szoftver dokumentumkezelő funkciói. Vendégeink
megtanulhatták a dokumentumsablonok készítésének fortélyait, a munkaszerződések
sablonból történő beemelését és karbantartását, illetve hogy miként
módosíthatják a munkaszerződéseket egyszerűen valamint, hogyan készíthetnek
különböző kimutatásokat, munkaügyi listákat.
Nagyon örülünk annak, hogy az ügyfeleink ismét
elégedettek voltak, mind az oktatással, mind pedig annak körülményeivel.
Büszkék vagyunk rá, hogy egy magas színvonalú rendezvény keretében tudtunk
értékes tudásanyagot átadni a szoftvereink felhasználóinak, és köszönjük
vendégeinknek a pozitív visszajelzéseket.
Szeptembertől újra indulnak képzéseink, ezért kérjük, hogy figyeljék
honlapunkat és hírleveleinket. Az őszi oktatásokkal kapcsolatos előzetes
igényeiket az opus_ugyfelszolgalat@vtsoft.hue-mail címre juttathatják el nekünk.